A hazai beat-pop-rock történelem fontos és népszerű szereplőinek életúttörténetei visszarepítenek bennünket a hatvanas vagy akár az ötvenes évek és a rendszerváltoztatás közötti időszakba, a szocialista Magyarország világába. Ma szinte el sem tudjuk képzelni: akkoriban pusztán egyetlen magyar rádióállomás sugárzott könnyűzenét, és egyetlen – na jó, a hetvenes évektől másfél – magyar televíziócsatorna működött. Egy házibuli leghosszabb zenefolyamát pedig egy bakelitlemez egyik oldalának lejátszása jelentette – alig harminc percig.
Interjúalanyaink mindegyike órákig mesélt arról, miért és hogyan vált zenésszé vagy énekessé, miképpen ismerte meg kora külföldi zenéjét, hogyan írta le fonetikusan a titokban hallgatott nyugati rádióállomások dalszövegeit, hogyan tanult meg – kották híján – hangzás után gitározni, zongorázni vagy dobolni, hogyan csinálta meg saját kezűleg az első hangszereit. Olvashatunk arról, hogyan kaptak (vagy nem kaptak) fellépési engedélyt, hogyan engedélyezték (vagy nem) a dalszövegeiket, hogyan jutottak (vagy nem) útlevélhez és külföldi fellépési lehetőségekhez – és hogy miként építették fel a semmiből a magyar könnyűzenét.
Ezek – az M5 csatornán már sikert arató, itt teljes egészében, „vágatlanul” olvasható – életútinterjúk együtt, egymásra hatva, egymásnak „válaszolva” megrajzolják a magyar beat-pop-rock zene csaknem teljes történetét. A húrokon írt történelem fejezeteit, a tehetséges és népszerű magyar zenészek iránt rajongó kor történetét, ahol a rockzene a lázadás, a szabadság és az önkifejezés szinte kizárólagos szimbóluma volt.